VendégBlogger – Cukormentes limonádé pite

Évivel, az Anyaként is fitten bloggerével az Instagramról ismerjük egymást. Még csak pár hónapja, hogy felfedeztük egymás blogját, de én már az első percben kiszúrtam, hogy a receptjeink nagyon hasonlóak, egy nagy különbség azért mégis akad közöttük: én szeretem a hagyományosan; cukorral és liszttel készült sütemény recepteket, Évi pedig egészséges desszertek receptjeit osztja meg.
“2015. áprilisában indult a blog, azaz lassan két és fél éves. 2008-ban váltottam életmódot, és akkor kezdtem el igazán ismerkedni a reform alapanyagokkal. A blog indulásáig kísérletezgettem a konyhában, recepteket találtam ki, majd egyre otthonosabban mozogtam ezen a területen és elkezdtem megosztani a fotóimat az Instagramon. Látva a képeimet, több ismerősöm is felvetette, hogy blog formájában talán több emberhez elérne a “munkásságom”. A pozitív visszajelzéseken felbuzdulva, végül 2015 áprilisában útnak indítottam az Anyaként is fitten blogot. Akkor már babát vártam, most pedig pár hét múlva megérkezik második kislányunk is. (Augusztus 30-án megszületett Évi második kislánya! Sok sok egészséget és boldogságot kívánok Nekik! – HabVero)
Gyermekkori álmom egy könyv megírása, mindent megteszek majd a jövőben, hogy ez sikerüljön!”
Évi szépen építi a blogját, hiszen már szerepelt a Life Network Ez Zsír magazinjában, illetve a Fem3 Café-ban is, továbbá egyre több cikke jelenik meg a Shape Magazin internetes felületén is. Most pedig velünk oszt meg egy egészséges, cukormentes “limonádé-pite” receptet! 

img_0976

Hozzávalók a pitetésztához
200 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
3 ek. eritrit
2 ek. cukrozatlan kakaópor
120 g vaj vagy kókuszzsír
1 db tojás

Hozzávalók a krémhez
2 db kisebb citrom és 1 db lime/ vagy 3 db citrom
200 g vaj
8 ek. eritrit
3 db tojás

img_0978

Elkészítés
1. Először elkészítjük a tésztánkat. A vajat elmorzsoljuk a lisztben. Azért jó, ha a vajunk szoba hőmérsékletű, mert így könnyebben tudunk vele dolgozni. Ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót is és egy tésztát gyúrunk belőle. Sodrófa segítségével kinyújtjuk, majd beleegyengetjük a kivajazott piteformánkba. Egy villával megszúrjuk több helyen is, hogy sütés közben ki tudjon szökni belőle a levegő és ne púposodjon fel a tésztánk.
2. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Ha kész a tésztánk, hagyjuk kihűlni.
3. A krémhez én nem használtam robotgépet, nem is szükséges hozzá. Reszeljük le egy jó alapos mosás után a citromok héját, majd nyomkodjuk ki a levüket egy fém tálba. Adjuk hozzá az eritritet és keverjük el jól.  Üssük bele a tojásokat, majd dolgozzuk el egy habverő segítségével. Vízgőz fölé tegyünk egy fémtálat és hagyjuk, hogy besűrűsödjön a krémünk. Ez kb. 5 perc alatt be is következik. A végén adjuk hozzá a vajat, és keverjük tovább kb. még egy percig.
4. Ha már nem forró a krémünk, öntsük bele a már kihűlt pitetésztánkba. Egy éjszakát hagytam hűlni a hűtőben, nem lett lágy a krém, könnyen lehetett vágni.

img_0979

Jó sütögetést!

Ha tetszett ez a bejegyzés, még több receptet olvashattok Évinek a blogján, illetve megtaláljátok őt a Facebookon és az Instagramon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.