Budapest Breakfast Tour – kilencedik állomás: Villa Bagatelle

És íme, elérkeztünk a reggeli túránk kilencedik, egyben utolsó állomásához, ami nem más volt, mint az elegáns, budai Villa Bagatelle!

fullsizerender

Ahogy azt a hely neve is sejteti, ennek a reggelizőnek egy impozáns, három szintes villa ad helyet, aminek a földszintjén található Brótpékségben finomabbnál finomabb péksütemények közül válogathatunk, amiket aztán akár a kertben piknikezve is elfogyaszthatunk. Az első emeleten van a Bistro, ahol a villásreggeli mellett cukrászsütemények közül is válogathatunk, a második emeleten pedig a Salon található, amely céges- és családi rendezvények lebonyolításához biztosít helyet.

fullsizerender-1

Mi az első emeleten, a teraszon foglaltunk helyet. Mellettünk, az egyik asztalnál elegánsan öltözött üzletemberek tárgyaltak, a másiknál fiatalos és csinos negyvenes barátnők nevettek és beszélgettek, egy másik asztalnál pedig egy divatos pár reggeli-randizott.
A Villa berendezése gyönyörű és elegáns. A Bagatelle színe, a lila, sok kis apró részletben visszaköszön, mint például a kávéscsészékben vagy a teraszon a plédekben…

fullsizerender-1

Későn érkeztünk, de szerencsére a Bagatelle-ben egész nap van lehetőség reggelizni. Az étlapról én egy bundáskenyeret választottam, amit sajttal megszórva, konfitált paradicsommal és tejföllel tálaltak, nagyon nagyon finom és laktató volt. A barátnőm 3 tojásból készült omlettet rendelt friss vegyes zöldségekkel. A reggelink mellé kértünk még egy-egy cappuccinot is.

Nagyon elégedettek voltunk a reggelinkkel és a kiszolgálással is.

Ha tetszettek a Budapest Breakfast Tour állomásairól írott bejegyzéseim, és szívesen olvasnál róla egy összefoglaló bejegyzést is, megtalálsz a Facebookon és az Instagramon is, ahol rendszeresen frissítek.

img_6871

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.